A Zalaegerszegi TE rövid története
2019-08-30

A kezdetek

A Zalaegerszegi Torna Egyletet 1920-ban alapították. A csapat színe a kezdetekben fekete-fehér volt, majd zöld-fehér. Jelenlegi, kék-fehér összeállítását az 1950-es évektől használja. Az együttes a kezdetekben a harmadosztályban szerepelt, ahol 1931-ben második helyen végzett. Egy évvel később a dobogó legalsó fokára állhattak fel a zalaegerszegi futballisták, majd 1934-ben megszületett az első bajnoki cím. Ennek köszönhetően két szezont töltött a második vonalban, ám utána kiesett.

A második világháborút követően több helyi egyesület alakult. Nevük, támogatóik gyakran változtak, ezért egyik sem vált igazán a város vezető sportegyesületévé. Az 1957 elején létrejött két klub – a Zalaegerszegi Dózsa és a Petőfi – egyesülése rövid életű volt, s hamar felbomlott. A Petőfi és a Ruhagyár fúziójának köszönhetően június 6-án újra megalakult a ZTE – 19 éves szünet után.

Az együttes az NB II Nyugati csoportjában szerepelt, és 1959-ben bronzéremmel zárt. Igaz, 1963-ban kiesett a másodosztályból. Nem kellett azonban sokat várni a feljutásra. A ZTE 1967-ben még ezüstérmesként végzett, ám egy évvel később már megnyerte a bajnokságot, és visszakerült a második vonalba, ahol rögtön harmadik lett. A nagy siker sem váratott sokáig magára, 1972-ben ezüstérmesként kiharcolta a feljutást, így története során először az NB I-ben szerepelhetett.

Ismerkedés az NB I-gyel

Az első idény kiválóan sikerült, a csapat a 6. helyen végzett. Bár az azt követő években jobbára a középmezőnyben zárt, egészen 1989-ig megőrizte élvonalbeli tagságát, miközben két alkalommal is a 4. lett. Minkét idényben Gellei Imre irányította az alakulatot.

A zalaegerszegiek 1991-ben ismét feljutottak, ám egy év elteltével újból kiestek, igaz, akkor is csak két évet kellett várni az újabb NB I-es idényre. Az együttes 1995-ben már simán bent maradt, a 8. helyen fejezte be a bajnokságot, ráadásul a klub az első élvonalbeli gólkirályát ünnepelhette Preisinger Sándor személyében. Rajta kívül egyébként Kenesei Krisztián és Waltner Róbert lett NB I-es gólkirály a ZTE színeiben.

Történelmi siker

A következő időszakban a középmezőnyhöz tartozott a csapat, ám 2002-ben jött az áttörés. Zalaegerszegen először ünnepelhettek NB I-es bajnoki címet. A Bozsik Péter irányította gárdában többek között Turi Géza, Kocsárdi Gergely, Szamosi Tamás, Urbán Flórián, Babati Ferenc, Józsi György, Egressy Gábor, Molnár Balázs, Kenesei és Waltner is szerepelt.

A bajnokság megnyeréséhez hasonlóan a következő idény kezdete is emlékezetesre sikerült. A ZTE a Bajnokok Ligája 2. selejtező körében kiejtette a horvát NK Zagrebet, a következő körben pedig az angol Manchester United ellen léphetett pályára. Az első mérkőzést a Népstadionban rendezték, és sokáig úgy tűnt, bravúrral felérő gól nélküli döntetlennel zárul. A 90. percben azonban Koplárovics Béla megszerezte a hazai csapat győztes gólját, amelynek köszönhetően a ZTE előnnyel utazhatott a visszavágóra. A csatár egyébként az első gólját szerezte a felnőtt tétmérkőzésen a klubjában. A második mérkőzés már nem sikerült túl jól, az Old Traffordon 5–0-ra nyert a United.

A folytatásban ismét NB I-es középcsapattá vált a Zalaegerszeg. A csapat 2007-ben bronzérmet szerzett, majd megvetette a lábát az élmezőnyben, sőt 2010-ben Magyar Kupa-döntőt is játszott. Az együttes 2012-ben azonban kiesett, és egészen mostanáig az NB II-ben szerepelt.

Az előző kiírásban viszont bajnok lett, így hét esztendő után most ismét az élvonalban szerepel.

A csapatról bővebb információt IDE kattintva találhatsz, a klub Facebook-oldalát IDE kattintva érheted el.

Ismét kinyitnak a stadionok a Futball Éjszakáján szeptember 4-én
Színész–Újságíró Rangadó Sényőn, exkluzív BL-kiállítás a Ferencvárosnál, stadiontúra, e-sport verseny az MTK-nál, Unokák–Nagypapák kispályás verseny, Papválogatott–Médiaválogatott gálamérkőzés Szegeden, szurkolói ankét, buborékfoci a III. Kerületnél, stadiontúra, Foot Darts-verseny, Közélet–Művészválogatott gálamérkőzés Győrben. Többek között ilyen és ehhez hasonló programok várják az érdeklődőket a Futball Éjszakáján, amelyet szeptember 4-én rendezünk meg immár a harmadik alkalommal. A labdarúgás ünnepéhez […]
Szeptember 4-én Futball Éjszakája
Budapest, 2020. augusztus 17. – NB I-es, NB II-es, NB III-as és megyei bajnokságokban szereplő futballklubok is megnyitják kapuikat 2020. szeptember 4-én, pénteken, a Futball Éjszakáján. Idén immár a harmadik alkalommal rendezik meg a labdarúgás ünnepét, az érdeklődők többek között sportfoglalkozásokon vehetnek részt, bejárhatják kedvenc csapatuk stadionját, vagy akár összemérhetik tudásukat játékos feladatok során a […]
Az ETO FC Győr rövid története
A kezdetek A klubot 1904-ben alapították Győri Vagyongyár ETO néven. Első alkalommal az 1907–1908-as idényben indult hivatalos bajnokságban, méghozzá a Vidéki bajnokság Nyugati kerületében. A csapat az első hét évben ötször az első, kétszer a második helyen végzett. A következő években is jól szerepelt az együttes, ám egészen 1937-ig várni kellett, míg a győriek feljutottak […]
A Paksi FC rövid története
A kezdetek Bár a paksi labdarúgásról már 1912-ből maradtak fenn írásos emlékek, a Paksi Kinizsi Sportkör 1952. november 28-án alakult meg. A csapat 1953-ban megnyerte a negyedosztályt, és feljutott a harmadik vonalba. Ezt követően a megye I-ben több alkalommal is ezüst-, illetve bronzérmet szerzett. A paksiak 1971-ben megnyerték a megye I-et, és feljutottak az NB […]
Még több hír

Iratkozz fel, hogy értesíthessünk ha regisztrálhatsz a programokra

    Elfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot