A III. Kerületi TVE rövid története
2019-08-05

A kezdetek

A III. kerületi TVE (Torna és Vívó Egylet) elődje 1887. január 24-én alakult egy óbudai kisvendéglőben „24 mozgásra, sportolásra vágyó fiatalember” kezdeményezésére, első elnökének pedig dr. Stern József királyi tanácsost választották meg az akkori jelenlévők.

Az egyesület eredeti neve is III. kerületi TVE volt, vagyis Torna és Vívó Egylet. Megalakulásának évében még csak egyetlen másik futballcsapat létezett Magyarországon, az Újpesti TE, melyet 1885-ben alapítottak a IV. kerületben.

A csapat először az Óbudai Torna Egylettel, majd a VAC-cal is egyesült, így született meg először a III. ker. TVAC, majd változott a neve újra TVE-re.

Kupagyőzelem

A már akkor is kék- fehér színekben pompázó együttes 1931-ben mutatkozott be az NB I-ben. Az élvonalnak megszakítás nélkül 1937-ig tagja maradt. Időközben a csapat legnagyobb sikereként megnyerte a Magyar Kupát is, 1931-ben 4-1-re győzte le a fináléban a Ferencváros gárdáját (A győztes csapat névsora: Szulik–Werner, Bíró–Steiner, Lutz, Király–Fenyvesi-Borbély, Zilahi, Győri, Dömötör.).

A csapat egy alkalommal harmadik lett az Auguszta-serlegért vívott magyar bajnokságban (1914), majd többször is dobogó közelbe ért, azaz negyedik lett.

1937-ben aztán búcsúzott az élvonaltól, s bár a kényszerszünet először átmenetinek tűnt, végül 59 évvel később sikerült csak a feljutás, 1996-ban.

Az 1996–1997-es szezonban csak osztályozós helyen végzett az első osztályban, s azon 2–1-re alulmaradt a Diósgyőrrel szemben, így ismét kiesett.

Egy év szünet után azonban újra visszakerült az élvonalba, s akkor az óbudai csapat diadalmaskodott az osztályozón a Tiszakécske ellen.

Legutóbb az NB I-ben

A mostani gyerekek szinte el sem hiszik, milyen hangulat volt a két összecsapáson, és a köztük lévő élvonalbeli meccseken. Az 1996-os bemutatkozáson például 10 ezer ember volt jelen a Győr elleni találkozón. Az átlagos nézőszám a Ferencváros után a legmagasabb volt, ezzel is bizonyítva, hogy Óbudán mennyire szeretik a futballt.

A csapat 1999-ben újra kiesett, majd elkezdődött az egyesület vesszőfutása: 2000-ben gazdasági nehézségek miatt a csapat Csepelre költözött, majd 2002-ben teljesen megszűnt.

Közben 2000-ben, már III. ker. TUE (Testnevelési és Utánpótlásnevelő Egyesület) néven újraalakult, s azóta a BLSZ I. osztályából felkerült az NB III-ba, melynek jelenleg is tagja. A legutóbbi kiírásban az 5. helyen végzett.

A csapatról bővebb információt IDE kattintva találhatsz, a klub Facebook oldalát IDE kattintva érheted el.

Az ETO FC Győr rövid története
A kezdetek A klubot 1904-ben alapították Győri Vagyongyár ETO néven. Első alkalommal az 1907–1908-as idényben indult hivatalos bajnokságban, méghozzá a Vidéki bajnokság Nyugati kerületében. A csapat az első hét évben ötször az első, kétszer a második helyen végzett. A következő években is jól szerepelt az együttes, ám egészen 1937-ig várni kellett, míg a győriek feljutottak […]
A Zalaegerszegi TE rövid története
A kezdetek A Zalaegerszegi Torna Egyletet 1920-ban alapították. A csapat színe a kezdetekben fekete-fehér volt, majd zöld-fehér. Jelenlegi, kék-fehér összeállítását az 1950-es évektől használja. Az együttes a kezdetekben a harmadosztályban szerepelt, ahol 1931-ben második helyen végzett. Egy évvel később a dobogó legalsó fokára állhattak fel a zalaegerszegi futballisták, majd 1934-ben megszületett az első bajnoki cím. […]
A Paksi FC rövid története
A kezdetek Bár a paksi labdarúgásról már 1912-ből maradtak fenn írásos emlékek, a Paksi Kinizsi Sportkör 1952. november 28-án alakult meg. A csapat 1953-ban megnyerte a negyedosztályt, és feljutott a harmadik vonalba. Ezt követően a megye I-ben több alkalommal is ezüst-, illetve bronzérmet szerzett. A paksiak 1971-ben megnyerték a megye I-et, és feljutottak az NB […]
A DVSC rövid története
A DVSC jelenleg az NB I-ben szerepel, és az előző idényben a 3. helyen végzett. A kezdetek A DVSC elődje 1902. március 12-én jött létre Egyetértés Football Club néven. Soraiban 1920-ig kizárólag a MÁV műhelyi dolgozók futballozhattak, akik összecsapásaikat kezdetben a Falógernek nevezett térségtől északra fekvő grundon rendezték, szigorúan a munkaidő letelte után. Az első […]
Még több hír

Iratkozz fel, hogy értesíthessünk ha regisztrálhatsz a programokra

Elfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot