Megszületik az Aranycsapat

Grosics – Buzánszky, Lóránt, Lantos – Bozsik, Zakariás – Budai II, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Czibor.

A futballszeretők alighanem álmukból felkeltve is fújják a 11 legenda nevét. Ezt a felállást ráadásul világszerte ismerték egykoron, nem csak Magyarországon.

Ez volt a klasszikus Aranycsapat.

Azt azonban talán már nem mindenki tudja, hogy ebben az összeállításban csupán négy alkalommal lépett pályára a magyar válogatott. Mégis ezt az együttest kötik össze elsősorban az Aranycsapattal.

Hogy miért?

Az évszázad mérkőzése miatt.

De ennyire azért ne szaladjunk előre.

Nehéz lenne meghatározni, hogy valójában hol és mikor kezdődött el a világszerte rettegett együttes építése. Puskás Ferenc 1945-ös bemutatkozása a válogatottban mindenképpen fontos mérföldkő volt, majd az is, amikor a korábbi másodedzőt, Sebes Gusztávot szövetségi kapitánynak nevezték ki 1949-ben.

És persze a politikai vezetés közreműködése sem mellékes, elvégre anélkül aligha fordult volna elő, hogy Kocsis Sándor, Budai II László, majd Czibor Zoltán is a Bp. Honvédhoz került. Gyakran megesett az NB I-ben, hogy az Aranycsapat hét játékosa (Grosics Gyula, Lóránt Gyula, Bozsik József, Budai, Kocsis, Puskás, Czibor) is egyszerre szerepelt a kispestiek színeiben. Nem csoda, hogy az együttes egymás után öt bajnoki címet és két ezüstérmet szerzett. A menetelésnek az 1956-os forradalom vetett véget. Bár a Honvéd vezette a bajnokságot, nem hirdettek végül győztest, ráadásul Puskás, Kocsis és Czibor vissza sem tért Magyarországra.

Sorra jönnek a nagy sikerek

Addig azonban számos sikert értek el labdarúgóink a nemzeti csapat színeiben. A magyar válogatott 1952-ben aranyérmet hozott haza a helsinki olimpiáról (Jugoszlávia ellen 2:0-ra győzött a döntőben), egy évvel később pedig megnyerte az Európa-kupát, amely körmérkőzéses rendszerben zajlott. Az utolsó mérkőzésen Olaszországot verték meg (3:0) Rómában, s azon a találkozón játszott először együtt az Aranycsapat a legendássá vált formációban.

A java viszont csak utána következett: a fentebb már említett évszázad mérkőzése. Óriási felhajtás övezte az összecsapást, elvégre a világ legjobbjai játszottak Anglia ellen, amely hazai pályán akkor 90 éve veretlen volt a nem brit csapatokkal szemben. A Wembley-stadion közönségét ámulatba ejtették a vendégek 1953. november 25-én, s Magyarország megérdemelten nyert 6:3-ra. A mieink góljait Hidegkuti (3), Puskás (2) és Bozsik szerezte. A történelmi mérkőzést visszavágó is követte, Budapesten 7:1-re nyert a hazai csapat, amely az angol válogatott történetének legsúlyosabb veresége. A szigetországiak részben a két találkozó miatt teljesen új alapokra helyezték labdarúgásukat.

Örökké fájó kudarc

A magyarok ezek után bizakodva várhatták a svájci világbajnokságot, amelyen sokáig minden csodálatosan alakult, s a csoportkörben az NSZK-t (8:3) és Dél-Koreát (9:0) is lemosta a pályáról Sebes Gusztáv legénysége. Az Aranycsapat a negyeddöntőben Brazíliát, az elődöntőben pedig Uruguayt verte meg 4:2-re – utóbbit hosszabbítás után –, majd következett a döntő, amelyben ismét az NSZK volt az ellenfél.

Úgy tűnt, a csoportmérkőzéshez hasonló lesz a forgatókönyv, s a 8. percben már kétgólos előnyben voltak Puskásék. A folytatás viszont katasztrofálisan alakult: két kapufa, egy meg nem adott gól és egy meg nem adott tizenegyes is hátráltatta a magyar csapatot, amely végül 3:2-re kikapott. Az sem nyújtott vigaszt, hogy Kocsis Sándor 11 góljával a vb gólkirálya lett. A vereség minden szívet összetört az országban, és a mai napig nem tudni, mi okozta. Mindenesetre az Aranycsapat több mint négy évig tartó veretlensége 1954. július 4-én véget ért.

Forradalom, disszidálás – vége egy csodás korszaknak

Az együttes akkor még nem hullott szét, csak két évvel később, a forradalom után. Az Aranycsapat utoljára 1956. október 14-én játszott együtt, és 2:0-ra legyőzte Ausztriát Bécsben. Amikor október 23-án kitört a forradalom, az együttes gerincét alkotó Honvéd-játékosok Spanyolországban tartózkodtak, ahol kupamérkőzést játszottak. Az itthon kialakult helyzet miatt azonban nem indultak egyből haza. Inkább lekötöttek egy dél-amerikai turnét, amelyet a Magyar Labdarúgó-szövetség nem engedélyezett. A forradalom leverése után többen visszatértek Magyarországra, akikre büntetés, eltiltás várt. Puskás, Kocsis és Czibor – és eleinte Grosics is, de ő 1957 júliusában visszatért – ellenben disszidált, az Aranycsapat pedig széthullott.

A válogatott ettől függetlenül kijutott az 1958-as vb-re, ám Svédország és Wales mögött a 3. helyen zárt, és kiesett a csoportkörben. Búslakodni azonban nem kellett sokáig, mert megérkezett a következő világsztár: 1959. június 28-án bemutatkozott a nemzeti csapatban Magyarország egyetlen Aranylabdás futballistája, Albert Flórián.

Kép forrása: hu.wikipedia.org