A világháború idején

Szomorú, véres eseményektől volt hangos az 1940-es évek első fele, miután kitört a második világháború 1939-ben. A csaták, harcok a labdarúgásra is nagy hatást gyakoroltak, a támadások ugyanis nem válogattak a lakóházak és a stadionok között. S mivel Európa csaknem minden szegletében ütközetek dúltak, a magyar futball is megsínylette azt a borzalmas időszakot.

A korábban bajnoki címek sorát begyűjtő MTK a zsidótörvények miatt feloszlatta magát. Bár két legfőbb vetélytársa, az FTC és az UTE ellenkezett a határozat ellen, a klub csak a világháború után, 1945-ben alakult újjá. A korszakra jellemző, hogy az 1944-es kiírásban kizárólag fővárosi csapatok vehettek részt, de a légitámadások, csaták miatt nem lehetett befejezni a bajnokságot.

Időközben a szövetségi kapitányok egymást váltották a nemzeti csapat élén. Különösebb sikert azonban senki sem tudott elérni, már-már válságosnak tűnt a helyzet.

A világháború után

A második világháborút követően viszont minden megváltozott. Magyarország húsz hónap után játszott ismét válogatott mérkőzést. Igaz, hivatalosan 1945. szeptember 2-án ért véget a világháború, a magyar csapat már augusztus 19-én mérkőzést játszott Ausztria ellen, amelyet 2:0-ra megnyert az Üllői úton.

A labdarúgás történelmi szempontjából azonban az egy nappal később megrendezett visszavágó jelentősebb. Ha pedig a magyar labdarúgásról beszélünk, akkor talán a legfontosabb pillanat érkezett el. Gallowich Tibor irányítása alatt – aki mellett a későbbi szövetségi kapitány, Sebes Gusztáv dolgozott – ugyanis azon a találkozón mutatkozott be a 18 esztendős Puskás Ferenc. Rögtön bizonyította is zsenialitását, már a 12. percben megszerezte az első gólját a válogatottban. Nem mellékesen rajta kívül Szusza Ferenc két gólt szerzett, míg Zsengellér Gyula és Vincze Gyula egyet-egyet.

Válogatottunk újbóli felemelkedésére nemcsak Puskás Ferenc személye volt garancia. Akkoriban már az Aranycsapat több tagja, Bozsik József, Hidegkuti Nándor, Zakariás József és Grosics Gyula is játszott a nemzeti csapatban. Nem beszélve a korszak két kiemelkedő csatáráról, Szusza Ferencről és Deák Ferencről.

S ha már említettük a zseniális támadókat. A világháború után az Újpesti Dózsa három bajnoki címet szerzett Szusza Ferenccel, míg Deák Ferenc és az FTC 1949-ben ünnepelhetett aranyérmet az első osztályban. A ferencvárosi kiválóság ráadásul három gólkirályi címet is bezsebelt. Az 1945-1946-os idényben 66 góllal azóta is megdönthetetlennek tűnő csúcsot állított fel, egy évvel később 48-cal végzett az élen, a bajnoki címmel záruló szezonban pedig 59-cel.

Persze nem véletlen, hogy az FTC bajnok lett abban az évben. Deák mellett a későbbi Aranycsapat három tagja, Czibor Zoltán, Kocsis Sándor és Budai II László is szerepelt a csapatban. A politikai vezetés azonban közbeszólt, Kocsis és Budai 1950-ben, Czibor pedig 1953-ban került a Bp. Honvédhoz, amely akkor kezdte el aranykorát élni, s gyakran előfordult, hogy az Aranycsapat hét játékosa egyszerre volt pályán.

Kép forrása: www.magyarfutball.hu