Idén szeptember 6-án rendezik meg a Futball Éjszakáját
2019-06-20

Számos NB I-es, NB II-es, újdonságként NB III-as és akár megyei bajnokságokban szereplő futballklubok is megnyitják kapuikat 2019. szeptember 6-án, a Futball Éjszakáján. Idén rendezik meg második alkalommal a futball ünnepét, az érdeklődők többek között sportfoglalkozásokon vehetnek részt, bejárhatják kedvenc csapatuk stadionját vagy akár összemérhetik tudásukat játékos feladatok során a klub futballistáival.

Idén 2019. szeptember 6-án, pénteken rendezik meg második alkalommal a „Futball Éjszakája” nevű eseményt, amelyet a Múzeumok Éjszakája és a Színházak Éjszakája mintájára valósítottak meg először 2018 őszén. Az első eseményen 24 helyszínen csaknem 250 program várta az érdeklődőket, 2019-ben azonban ennél is több klub csatlakozhat a kezdeményezéshez. A Szervező Bizottság a Magyar Labdarúgó-szövetség szakmai partnerségével a hazai labdarúgó egyesületek és a labdarúgás népszerűsítését tűzte ki az országos rendezvény céljául, amelyen a helyi programokat  ̶  a két említett, népszerű esemény mintájára  ̶  minden esetben a résztvevő klubok alakítják ki.

Az érdeklődők betekintést nyerhetnek a stadionok, edzőközpontok kulisszái mögé (például öltöző, rehabilitációs helyiség, fitneszterem), sportfoglalkozásokon vehetnek részt (például kapusedzés, csatárképzés, technikai képzés), továbbá kerekasztal beszélgetések során kerülhetnek közelebb – jelenlegi labdarúgóknak, klubikonoknak, fizioterapeutáknak, táplálkozási tanácsadóknak vagy labdarúgó menedzsereknek köszönhetően – a profi karrierhez, s általánosságban a labdarúgáshoz.

Több helyszínen klubtörténeti kiállítás is nyílik, vagy a meglévő tárlatot tekinthetik meg a látogatók a rendezvény keretében, de sokan szerveznek X-box-, teqball- és tengóbajnokságot is. Bizonyos városokban utánpótlástornákat és/vagy felnőtt kispályás kupákat is terveznek a csapatok, s a legtöbb pályán villanyfényes gálamérkőzéssel zárul a program.

Az eseményre az NB I-es és NB II-es klubok mellett idén már az NB III-as csapatok is meghívást kaptak, illetve a szervezők azoknak a megyeszékhelyeknek az alakulatait is invitálták, amelyeknél jelenleg nincs első-, másod- vagy harmadosztályú klub.

A „Futball Éjszakája” program kapcsán jelenleg már 26 egylet jelezte, hogy részese lenne a kezdeményezésnek, míg további 30 alakulattal még tárgyalnak a szervezők a részvételről, így összességében akár 30-40 helyszínen is zajlanak az események szeptember első péntekén, a Magyarország-Szlovákia válogatott mérkőzést megelőzően. A „Futball Éjszakája” központi eseménye az MTK Budapest FC pályáján, a budapesti Új Hidegkuti Nándor Stadionban lesz.

A „Futball Éjszakája” programjai részben előzetes regisztrációhoz kötöttek, amit az érdeklődők a www.futballejszakaja.hu oldalon tehetnek meg július végétől. A rendezvény belépő díja gyermekek számára 100, míg a felnőttek részére 500 forint, amit az érdeklődők az első kiválasztott stadionnál válthatnak meg, s az ott átvett karszalaggal az összes helyszínre ellátogathatnak.

A Szervező Bizottságról:

  • Nemcsák Károly – A Magyar Színészválogatott vezetője és játékosa.
  • Borsi László – A Magyar Újságíró Labdarúgó Válogatott vezetője és játékosa.
  • Krizán Sándor – Ifjúsági U-18-as EB győztes (1984, Moszkva); volt NB1-es, NB2-es futballista. Futball szakmai vezető, projekt menedzser (pl. futsal edzés Dárdai Pállal), labdarúgó szakkönyvek készítője.
  • Lantos Zsolt – Sportújságíró. A Magyar Újságíró Labdarúgó Válogatott játékosa.
  • Borsi Dávid – Aktív futsal játékos.
Ismét kinyitnak a stadionok a Futball Éjszakáján szeptember 4-én
Színész–Újságíró Rangadó Sényőn, exkluzív BL-kiállítás a Ferencvárosnál, stadiontúra, e-sport verseny az MTK-nál, Unokák–Nagypapák kispályás verseny, Papválogatott–Médiaválogatott gálamérkőzés Szegeden, szurkolói ankét, buborékfoci a III. Kerületnél, stadiontúra, Foot Darts-verseny, Közélet–Művészválogatott gálamérkőzés Győrben. Többek között ilyen és ehhez hasonló programok várják az érdeklődőket a Futball Éjszakáján, amelyet szeptember 4-én rendezünk meg immár a harmadik alkalommal. A labdarúgás ünnepéhez […]
Szeptember 4-én Futball Éjszakája
Budapest, 2020. augusztus 17. – NB I-es, NB II-es, NB III-as és megyei bajnokságokban szereplő futballklubok is megnyitják kapuikat 2020. szeptember 4-én, pénteken, a Futball Éjszakáján. Idén immár a harmadik alkalommal rendezik meg a labdarúgás ünnepét, az érdeklődők többek között sportfoglalkozásokon vehetnek részt, bejárhatják kedvenc csapatuk stadionját, vagy akár összemérhetik tudásukat játékos feladatok során a […]
Az ETO FC Győr rövid története
A kezdetek A klubot 1904-ben alapították Győri Vagyongyár ETO néven. Első alkalommal az 1907–1908-as idényben indult hivatalos bajnokságban, méghozzá a Vidéki bajnokság Nyugati kerületében. A csapat az első hét évben ötször az első, kétszer a második helyen végzett. A következő években is jól szerepelt az együttes, ám egészen 1937-ig várni kellett, míg a győriek feljutottak […]
A Zalaegerszegi TE rövid története
A kezdetek A Zalaegerszegi Torna Egyletet 1920-ban alapították. A csapat színe a kezdetekben fekete-fehér volt, majd zöld-fehér. Jelenlegi, kék-fehér összeállítását az 1950-es évektől használja. Az együttes a kezdetekben a harmadosztályban szerepelt, ahol 1931-ben második helyen végzett. Egy évvel később a dobogó legalsó fokára állhattak fel a zalaegerszegi futballisták, majd 1934-ben megszületett az első bajnoki cím. […]
Még több hír

Iratkozz fel, hogy értesíthessünk ha regisztrálhatsz a programokra

    Elfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot