1920-ban indult a SZÚR-sztori (Színészek Újságírók Rangadója). Az ötlet Sebestyén Bélától, egy 22-szeres magyar futball válogatottól származik, aki a budapesti New York kávéházban álmodta meg a színész-újságíró összetűzést. Az évről évre megrendezett mérkőzéseken színművészek és tollforgatók mérték össze labdarúgó rátermettségüket. A sporteseményen nem feltétlenül a meccs végeredménye volt a fontos, hanem inkább a részvétel. Színésznők, mint Csikós Rózsi, Tolnay Klári és Gobbi Hilda, partjelzőkként próbálták „megőrizni” a színjátszók sporttehetségének imázsát.
1953-ban Rákosi Mátyás betiltotta a SZÚR-t, a kommunistákra jellemző, mindenféle csoportosulástól való félelme miatt. Következő évben, ezer néző előtt titokban szervezték meg a már megszokottá vált rendezvényt. Az 56-os „kényszerszünet” után 1959-ben kezdték el újból megrendezni a 80 ezres nézőközönségnek örvendő eseményt. A hatvanas években már a politikum is figyelemmel követte ezeket a futballmérkőzéseket. Kádár János részvételével egyfajta népünnepi jelleget is kapott az esemény. Labdarúgás előtt humoros felvonulás volt, ahol a színművészek az éppen aktuális társadalmi történéseket parodizálták, természetesen figyelembe véve a cenzúra intelmeit. Az akkori résztvevők szerint a publikum inkább a színész-énekes vegyes csapatnak drukkolt, mintsem az újságíróknak. A hangulat fantasztikus volt, rendkívüli öröm járta át a budapesti Népstadiont, a közönség pedig lelkes volt.
Major Tamás, kétszeres Kossuth-díjas színész, csapatkapitányként a SZÚR-on (Forrás: www.bessenyei.hu)
Ezt a hagyományt kívánjuk újraéleszteni idén a Futball Éjszakája napján, azaz szeptember 7-én, a SZÚR helyszíne az Új Hidegkuti Nándor Stadion lesz, a két csapat 18 órakor lép pályára. A színészek és az újságírók keretéről egy későbbi posztban számolunk be.