A magyar válogatott először az 1912-es olimpián szerepelt világversenyen, az edzőként és játékvezőként tevékeny Herczog Ede készítette fel a csapatot. A svédországi Stockholmban rendezett világeseményre anyagi okokból nehezen jutott el a nemzeti tizenegy, azonban adományokból és barátságos meccsekből mégis sikerült előteremteni a pénzt az utazásra.

A sorsolás nem kedvezett a válogatottnak, ugyanis Angliával kellett megvívnia az első találkozót, ami túl nagy falatnak bizonyult. Az angolok 7-0-val átgázoltak a csapaton, annak ellenére, hogy az akkori beszámolók alapján mezőnyben jól játszottak a magyarok, de a túl sok egyénieskedés megpecsételte a teljesítményt.

Az akkori rendszerben ez egyből kiesést jelentett, de vigaszágon folytatthatta a küzdelmet a csapat, ahol már sikeresebben szerepeltek. Először a németeket verték a legendás Schlosser Imre mesterhármasával, majd az osztrákokat mosták le a pályáról könnyed játékkal: Schlosser, Pataki és Bodnár góljaival 3–0-ra nyertek.

Ezzel a szerepléssel a magyar csapat – ha csak vigaszdíjjal is –, de első nemzetközi sikerét érte el.