A Nyíregyháza Spartacus FC rövid története
2018-07-02

A nyíregyházi labdarúgás története 1928-ban kezdődött. Ekkor alakult meg a Nyíregyházi Vasutas Sport Club. A labdarúgó, bírkózó és az atlétikai szakosztályt magában foglaló klub színe a fehér-fekete volt.

A megalakulás után szépen fejlődtek a labdarúgók eredményei. A 30-as évek végén a megye legjobbjai közé tartoztak.

1940-ben kiharcolták a feljutást az NB III-ba.

A klub focipályája és sporttelepe a MÁV Igazgatóság anyagi támogatásával 1934-35-ben épült meg.

A csapat 1945. után változó sikerrel szerepelt, főleg a megyei bajnokságban, vagy az NB III-ban, de voltak jó éveik az NB II-ben is.

Az igazán minőségi változás 1977-ben következett be, amikor az NYVSC és a Nyíregyháza Spartacus Petőfi fuzionált. A két klub egyesülésének első leglátványosabb sikerét pont a labdarúgók érték el, mikor feljutottak az élvonalba.

Temesvári Miklós vezetésével 1980-ban, a másodosztályban bajnok lett a csapat. Ezt követően négy évet töltött a gárda az élvonalban.

Aztán ismét a másodosztályban folytatták a küzdelmeket a nyíregyházi labdarúgók. Ez alól az 1992-1993-as bajnokság a kivétel, de akkor tiszavirág életű volt az élvonalbeli szereplés.

A labdarúgó szakosztály ebben az időszakban önállósodott, és Nyírség Spartacus néven új klub alakult. 1998-ban a csapat Őze Tibor edző vezetésével ismét bajnok lett, és két sikeres szezont és egy sikertelent töltött az NB I-ben.

A Nyírség Spartacus 2000 őszén esett ki az NB I.-ből. Az állandó anyagi gondok 2003 nyarára már megoldhatatlanná váltak, a klubot működtető gazdasági társaság jogutód nélkül megszűnt.

Helyére az 1987-ben alapított Hardware SE utóda, a Nyíregyháza Kertváros csapata lépett, amely korábban alapvetően a megyei bajnokságokban vitézkedett. A Nyíregyháza Kertváros FC 2003 nyarán költözött nyíregyházi a stadionba, és nevet változtatott.

Nyíregyháza Spartacus Football Club elnevezés két dolgot jelzett. Azóta ez a klub képviseli a város minőségi sportját. A Spartacus elnevezéssel az egyesület tulajdonosai és tagjai tudatosan vállalták a Szpari hagyományok ápolását, és átvételét. Ezért lett ettől kezdve a klub színe a piros-kék, amelyet az 1977-es fúzió óta használt Spartacus.

A klub hamarosan megalakította a Szpari Lovagrendet is, ahova a Spartacus korábbi focistáit, edzőit, vezetőit és támogatóit hívhatják meg a rend vezetői.

A Spartacus 2004-ben felkérésre indulhatott az élvonalban. Ekkor kiderült, hogy a jó szerepléshez hiányzott az a tapasztalat, amelyet a feljutást jelentő bajnoki cím kivívása jelent, és kiesett a csapat. 2007-ben Gálhidi György vezetésével újra sikerült megszereznie a bajnoki címet a Szparinak az NB II. Keleti csoportjában, méghozzá óriási küzdelemben, a nagy múltú Fradi előtt. Ezután három évet töltött az élvonalban a Spartacus, majd az NB II-ben folytatta.

A 2010/11-es bajnokságban remek őszt produkált a Brekk János irányította együttes, ismét felcsillant a remény a feljutásra, de tavasszal mélyrepülés kezdődött, még az ezüstéremről is lecsúszott az alakulat a másodosztályban. A bajnokság végén szétszéledt a csapat, Sziky Gyula tulajdonos helyébe Faragó Attila, a fővárosi Híd Akvizíciós Zrt. első embere került.

A 2011/12-es bajnoki esztendő első felvonása sötét fejezetként íródott be a Nyíregyháza Spartacus történetébe. A főtulajdonos Faragó Attila három esztendőre vállalta a klub stabil működtetését, ám hamar kiderült, hogy ez nem így van. Már az első havi juttatás is késett majd hónapról hónapra nőtt a tartozás a játékosok felé. A válsághelyzet teljesen átalakított a játékoskeretet, ám mégis sikerült bent maradniuk az NB2-ben.

2012 júniusában Révész Bálint lett az új tulajdonos, míg a szakmai munkáért ismét Brekk János felelt. A bajnokság minden eddiginél szorosabban alakult, hiszen a szezon után az átszervezés miatt mindössze az első öt helyezett maradhatott automatikusan az összevont NB-II-ben. Év közben Brekk János lemondott, helyét Lucsánszky Tamás vette át, akinek irányításával a Szpari végül az ötödik helyen zárta a bajnokságot, és kiharcolta tagságát a 2013-ban kezdődött összevont NB-II-ben.

A 2013/2014-es szezon előtt alaposan kicserélődött a keret. Zömében fiatal, tehetséges labdarúgók érkeztek a csapathoz. A vezetés a csapatépítést tűzte ki célul, de az együttes sorban nyerte a mérkőzéseket, és őszi bajnok lett. Tavasszal is jól rajtolt a Szpari végül 66 pontot szerezve megnyerte a 2013/2014-es szezont, és feljutott az NB-I-be.

Itt Csábi József irányításával kezdte a 2014/2015-ös szezont, majd októberben Mátyus János vette át az együttes irányítását. Télen alaposan megváltozott a játékoskeret, és az újjáépített csapat magabiztosan harcolta ki az élvonalban maradást, és a 12. helyen végzett az NB-I-ben. Az MLSZ azonban arra hivatkozva, hogy a csapat nem teljesítette a licenckövetelményeket, nem engedélyezte az indulást az élvonalban, és a Spartacust az NB-III-ba száműzte.

Hiába a harmadik vonal, Révész Bálint tulajdonos, Mátyus János vezetőedző, és a keret egy része is maradt a csapat mellett. A csapat a bajnokság végén az első helyen végzett, és feljutott az NB-II-be, ahol a 2016/2017-es szezonban a 12. helyen végzett.

2017 nyara sok változást hozott a klub életében. A csapat vezetői azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy öt éven belül egy stabil NB-I-es csapata legyen Nyíregyházának. Új szakmai stáb és új vezetés érkezett. Ismét Lucsánszky Tamás vette át a szakmai munka irányítását, és a Bozsik Akadémia utánpótlás együttesei is a Spartacushoz kerültek. Először indított a Szpari női együttest az NB-II-ben, az utánpótlással együtt pedig teljes lett a kör. A 2017/2018-as idényben 60 pontot szerzett és az ötödik helyen zárta a szezont.

A klub komoly infrastrukturális fejlesztéseket tervez. Szeretnének egy edzőközpontot építeni füves és műfüves pályákkal, hogy a Nyíregyháza Spartacus hosszú távon meghatározó klubja legyen a magyar labdarúgásnak. A kormányzati döntés értelmében rövidesen egy új, 8000 férőhelyes futball stadion is épülhet Nyíregyházán.

A csapatról bővebb információt IDE kattintva találhatsz, a klub Facebook oldalát IDE kattintva érheted el.

Ismét kinyitnak a stadionok a Futball Éjszakáján szeptember 4-én
Színész–Újságíró Rangadó Sényőn, exkluzív BL-kiállítás a Ferencvárosnál, stadiontúra, e-sport verseny az MTK-nál, Unokák–Nagypapák kispályás verseny, Papválogatott–Médiaválogatott gálamérkőzés Szegeden, szurkolói ankét, buborékfoci a III. Kerületnél, stadiontúra, Foot Darts-verseny, Közélet–Művészválogatott gálamérkőzés Győrben. Többek között ilyen és ehhez hasonló programok várják az érdeklődőket a Futball Éjszakáján, amelyet szeptember 4-én rendezünk meg immár a harmadik alkalommal. A labdarúgás ünnepéhez […]
Szeptember 4-én Futball Éjszakája
Budapest, 2020. augusztus 17. – NB I-es, NB II-es, NB III-as és megyei bajnokságokban szereplő futballklubok is megnyitják kapuikat 2020. szeptember 4-én, pénteken, a Futball Éjszakáján. Idén immár a harmadik alkalommal rendezik meg a labdarúgás ünnepét, az érdeklődők többek között sportfoglalkozásokon vehetnek részt, bejárhatják kedvenc csapatuk stadionját, vagy akár összemérhetik tudásukat játékos feladatok során a […]
Az ETO FC Győr rövid története
A kezdetek A klubot 1904-ben alapították Győri Vagyongyár ETO néven. Első alkalommal az 1907–1908-as idényben indult hivatalos bajnokságban, méghozzá a Vidéki bajnokság Nyugati kerületében. A csapat az első hét évben ötször az első, kétszer a második helyen végzett. A következő években is jól szerepelt az együttes, ám egészen 1937-ig várni kellett, míg a győriek feljutottak […]
A Zalaegerszegi TE rövid története
A kezdetek A Zalaegerszegi Torna Egyletet 1920-ban alapították. A csapat színe a kezdetekben fekete-fehér volt, majd zöld-fehér. Jelenlegi, kék-fehér összeállítását az 1950-es évektől használja. Az együttes a kezdetekben a harmadosztályban szerepelt, ahol 1931-ben második helyen végzett. Egy évvel később a dobogó legalsó fokára állhattak fel a zalaegerszegi futballisták, majd 1934-ben megszületett az első bajnoki cím. […]
Még több hír

Iratkozz fel, hogy értesíthessünk ha regisztrálhatsz a programokra

    Elfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot