Az MTK Budapest rövid története
2019-07-08

Az MTK az egyetemes magyar sport egyik legrégebben alapított, patinás egyesülete.

A Magyar Testgyakorlók Köre alakuló közgyűlésére 1888. november 16-án került sor egy budapesti kávézóban. Az alapító tagok a magyar arisztokrácia és a zsidó polgárság köréből kerültek ki.

Minden nyitottság ellenére a labdarúgás klubon belüli elfogadása és a labdarúgó szakosztály megalakítása nem ment könnyen. A labdarúgó szakosztály létrehozására tett első javaslatot az elnökség 1897. február 28-án elvetette. Ennek következtében az új sportág iránt nyitott tagok egy része elkezdett átszivárogni a BTC-be.

A klub alapszabályának módosításával a BTC-ből visszatérő Kertész Sándor vezetésével 1901. március 12-én megalakult az új szakosztály. Az MTK labdarúgásában a következő mérföldkő 1901. október 20. volt, amikor az első mérkőzést játszotta a BTC vegyes csapata ellen, mely döntetlenre végződött.

Az MTK-t az 1902-es bajnoki idényben a II. osztályba sorolták be, s második helyen végzett a Postás mögött. Egy szervezeti átalakítás következtében viszont 1903-as bajnoki évet már az első osztályban kezdhette el, s egyből harmadik helyen zárt.

Megszületett az NB1-es bajnoki arany és kupagyőzelem

Egy évvel a bajnoki bronzérem után 1904-ben megszületett az első bajnoki cím, amelyet azóta még 22 követett.

A csapat 1910-ben nyert először Magyar Kupát.

Az 1914-es harmadik bajnoki cím megnyerése után – amely összesen tízéves győzelmi sorozat nyitánya lett – új edző érkezett a csapathoz: az angol Jimmy Hogan. Az MTK-nál eltöltött hét éve alatt összesen hat bajnoki címet szerzett a klubnak (1916–22). A fantasztikus tréner ezzel a teljesítményével máig az MTK legsikeresebb edzője. A sorozatban megnyert tíz bajnoki cím olyan teljesítmény volt, amely azóta is példa nélkül áll a magyar labdarúgás történetében.

Világszinten elismert klubbá vált az MTK

Az 1920-as évekre az MTK játéka világszínvonalú volt, Európa egyik legjobbjának számított, amit a nemzetközi szaksajtó is elismert. Tény, hogy az MTK 1919 és 1922 között 71 nemzetközi mérkőzést játszott, ebből 51-et megnyert, 11-et elveszített, 222 gólt rúgott és csak 86-ot kapott.

Az amatőr sikerkorszak abszolút csúcsa az 1917–1918-as év volt, amikor is a csapat 147 gólt rúgott és csak 10-et kapott 22 bajnoki mérkőzés során. Schaffer Alfréd 46, míg Schlosser Imre 41 góllal zárta a bajnoki szezont.

Az 1920-as évek közepén, a közép-európai professzionális labdarúgás bevezetésével nagy változások történtek a magyar labdarúgásban is. A kék-fehér klub labdarúgóit Hungária FC néven nevezte a profi bajnokságba, míg az MTK a budapesti amatőr I. osztályban szerepelt.

A kor magyar labdarúgásának sajátossága lett, hogy a profi bajnokság élmezőnyében a kezdetektől fogva egyetlen kivételtől eltekintve egészen 1940-ig a Hungária, a Ferencváros FC és az Újpest FC végzett az élen, változó sorrendben.

1940-ben politikai okokból feloszlott az alakulat

Az 1940-es években azonban új időszak kezdődött. Számos rosszindulatú, szélsőséges támadás érte a klubot vallási okokból. Emiatt 1940 nyarán fel is oszlott, holott négy évtized alatt a magyar labdarúgás egyik élcsapatává nőtte ki magát és válogatottak sorát adta. A Hungária volt vezetősége arra kérte a szurkolókat, hogy ezen túl a Vasast támogassák.

A II. világháború utáni kábulatból, 5 évvel a klub feloszlatása után, az MTK labdarúgó szakosztálya viszonylag gyorsan magához tért, a következő időszakban különböző néven indult.

Egészen 1951-ig kellett várni az újabb bajnoki címre, akkor Budapesti Bástya néven nyert bajnokságot.

Az újjá alakulást követően megszületett az első, jelentős nemzetközi diadal

Első komoly nemzetközi sikerét 1955 érte el az MTK, akkor a prágai UDA ellen 7:2-es összesítéssel nyerte meg a Közép-Európa Kupát, amelyet 1963-ban újra elhódított.

A következő évben a Kupagyőztesek Európa-kupáját is majdnem megnyerte, de a döntőben nem bírt a portugál Sportinggal. Az első mérkőzés 3:3-mal, míg a megismételt találkozó 1:0-s portugál győzelemmel végződött. Ám ennek a kupasorozatnak volt egy, még a döntőnél is sokkal emlékezetesebb párharca, a híres Celtic elleni összecsapás. Az elődöntő első mérkőzésén a Celtic sima 3:0-s győzelmet aratott. Akkor már mindenki lefutottnak tekintette a továbbjutás kérdését. Kivéve azt a 15 ezer szurkolót, aki végigbiztatta az első perctől oroszlánként harcoló MTK-t. A Népstadionban lejátszott visszavágón csodaszámba menő eredmény született: MTK–Celtic 4:0!

20 éves mélyrepülés vette kezdetét a 60-as évek második felétől

Ezt követően az MTK mélyrepülése következett, mely csaknem 20 éven át tartott. A legnagyobb kudarcot az 1980–1981-es kiesés jelentette, amelyet 1994-ben is megismételt a csapat.

Akkooriban érkezett a csapathoz Sándor Károly közvetítésével a milliárdos üzletember, Várszegi Gábor, aki miatt az MTK egyedülálló anyagi pozícióba került Magyarországon.

A Várszegi éra sok újdonságot hozott a klub életébe

A Várszegi Gábor nevéhez köthető 16 év a klubtörténet második legsikeresebb korszakának számít. A csapat az 1996-1997-es szezonban, tíz év után óriási fölénnyel bajnokságot, illetve huszonkilenc év után Magyar Kupát nyert.

A klasszikus üzleti futball megteremtésére tett kísérlete mellett Várszegi abban is úttörő volt, hogy felismerte a játékosok képzésében rejlő komoly pénzszerzési lehetőségeket.

Megnyílt hazánk első akadémiája

A 2001-ben Agárdon megnyitott Sándor Károly Akadémia – kiváló játékosmegfigyelők közreműködésével –összegyűjtötte az ország legtehetségesebb fiatal labdarúgóit. Fejlődésükért a legjobb magyar utánpótlásedzők közé tartozó szakembereket feleltek. A labdarúgó akadémia mára világhírű lett, eddig több mint 50 labdarúgót adott a magyar élvonalnak.

Várszegi hozott elsőként neves külföldi edzőt Magyarországra Henk Ten Cate személyében.

A nagy múltú klubok közül az MTK honosította meg elsőként a női labdarúgást.

A Várszegi éra lezárásával az MTK nem igazán ért el említésre méltó eredményt, ezzel szemben háromszor is kiesett az NB I-ből. Legutóbb éppen az előző idényben, így az új szezont az NB II-ben kezdi el a nagy múltú csapat.

Eredmények:

Hazai sikerek

  • 23x bajnok (1904, 1908, 1914, 1917, 1918, 1919, 1920, 1921, 1922, 1923, 1924, 1925, 1929, 1936, 1937, 1951, 1953, 1958, 1987, 1997, 1999, 2003, 2008)
  • 12x Magyar Kupa győztes (1910, 1911, 1912, 1914, 1923, 1925, 1932, 1952, 1968, 1997, 1998, 2000)
  • 2x  Szuperkupa győztes (2003, 2008)

Nemzetközi sikerek

  • 2x Közép-európai kupa győztes  (1955, 1963)
  • 2x Közép-európai kupa ezüstérmes (1959)
  • 1x Bajnokcsapatok Európa-kupája ezüstérmes (1956)
  • 1x Kupagyőztesek Európa-kupája ezüstérmes (1964)
  • 1x Vásárvárosok kupája elődöntős (1962)

A csapatról bővebb információt IDE kattintva találhatsz, a klub Facebook oldalát IDE kattintva érheted el.

Ismét kinyitnak a stadionok a Futball Éjszakáján szeptember 4-én
Színész–Újságíró Rangadó Sényőn, exkluzív BL-kiállítás a Ferencvárosnál, stadiontúra, e-sport verseny az MTK-nál, Unokák–Nagypapák kispályás verseny, Papválogatott–Médiaválogatott gálamérkőzés Szegeden, szurkolói ankét, buborékfoci a III. Kerületnél, stadiontúra, Foot Darts-verseny, Közélet–Művészválogatott gálamérkőzés Győrben. Többek között ilyen és ehhez hasonló programok várják az érdeklődőket a Futball Éjszakáján, amelyet szeptember 4-én rendezünk meg immár a harmadik alkalommal. A labdarúgás ünnepéhez […]
Szeptember 4-én Futball Éjszakája
Budapest, 2020. augusztus 17. – NB I-es, NB II-es, NB III-as és megyei bajnokságokban szereplő futballklubok is megnyitják kapuikat 2020. szeptember 4-én, pénteken, a Futball Éjszakáján. Idén immár a harmadik alkalommal rendezik meg a labdarúgás ünnepét, az érdeklődők többek között sportfoglalkozásokon vehetnek részt, bejárhatják kedvenc csapatuk stadionját, vagy akár összemérhetik tudásukat játékos feladatok során a […]
Az ETO FC Győr rövid története
A kezdetek A klubot 1904-ben alapították Győri Vagyongyár ETO néven. Első alkalommal az 1907–1908-as idényben indult hivatalos bajnokságban, méghozzá a Vidéki bajnokság Nyugati kerületében. A csapat az első hét évben ötször az első, kétszer a második helyen végzett. A következő években is jól szerepelt az együttes, ám egészen 1937-ig várni kellett, míg a győriek feljutottak […]
A Zalaegerszegi TE rövid története
A kezdetek A Zalaegerszegi Torna Egyletet 1920-ban alapították. A csapat színe a kezdetekben fekete-fehér volt, majd zöld-fehér. Jelenlegi, kék-fehér összeállítását az 1950-es évektől használja. Az együttes a kezdetekben a harmadosztályban szerepelt, ahol 1931-ben második helyen végzett. Egy évvel később a dobogó legalsó fokára állhattak fel a zalaegerszegi futballisták, majd 1934-ben megszületett az első bajnoki cím. […]
Még több hír

Iratkozz fel, hogy értesíthessünk ha regisztrálhatsz a programokra

    Elfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot